Hogyan neveljük önállóságra, kitartásra gyerekeinket?

Biztosan lesznek olyanok, akik, azt fogják mondani, hogy ez az ember megint osztja az észt, Honnan tudná ő, hogyan kell gyereket nevelni,

Most a fő téma az önállóságra, kitartásra való nevelés.Mostanság azt látni, hogy a mai húszon évesek nagyon önállótlanok. Mindent a mama old meg helyettük még ez idáig is, "Te ne csinálj semmit, majd én megcsinálom helyetted"-szokták mondani az anyák. És sajnos ez a bajok forrása.

Már kisgyerek korban rá kell szoktatni őket az önállóságra, Megfigyeléseim szerint már 2-3 éves korban. Mindig csak olyan feladatot kapjon a gyerek, amit szívesen csinál és el is tudja végezni, Például: Rakja el a játékait, ha befejezte a játszást. Tegyen rendet a polcán, Ha van kis állata, akkor ő adjon neki enni, A feladatok legyenek rendszeresek. Nem baj, ha nem úgy csinálja, ahogyan mi szeretnénk, akkor is dicsérjük meg. Ezzel csak növeljük az önbizalmát. Igaz, ehhez komolya kitartás,és türelem kell a szülő részéről. A szülő pedig úgy lehet türelmes, ha ezt minden,egyes nap koncentrálva gyakorolja, és rendet rak a lelkivilágában.

A gyerekek nagyon szeretnek önállóan öltözködni, Főleg a lányok, Felhúzni a zoknit, alsó neműt stb. Igaz sokszor ügyetlenkedve, fordítva veszik fel, de nem baj, Megtanulják a kitartást. A szülőknek pedig sem idejük, sem türelmek nincs ehhez a dologhoz, főleg reggel munkába menés előtt, Akkor, pedig hétvégén kell ezeket a műveleteket gyakorolni, Kitartásra tanít például a pulóver begombolása, cipő befűzése, cipzár felhúzása. és ehhez hasonló dolgok megtanulása.

A szülőknek pedig el kell magyarázni a gyereknek, hogy kitartással és kemény munkával lehet bármit is elérni az életbe. Soha nem szabad feladni. Ha ma nem sikerült, majd sikerül holnap.
Hosszú távon csak kitartással és kemény munkával lehet eredményt elérni,

Amikor a befektetett energia meghozza gyümölcsét

A tél folyamán már írtam ,arról, hogy a személyiségemben milyen változások mentek, mennek végbe. Azóta, ezek a változások még jobban kibontakoznak.

Nézzük, mi is történt azóta! Arról is, írtam már, hogy hol, és milyen munkakörben dolgozom. Naponta emberek százaival kommunikálok és ez nem kis energia befektetés.

Májustól, június közepéig van a "nagyüzem" a munkahelyemen, amikor diákok százai jönnek osztálykirándulásra, hogy megnézzek, hol is játszódott"Az Egri csillagok" Naponta több száz gyerekkel vagyunk körül véve, óvodástól a középiskolásokig. Sokszor előfordul, hogy egy csoportban 70-80 diák van, sőt olyan is van, hogy egy csoportban vegyes korcsoport van,(alsó,felső tagozat, vagy alsó és középiskola). Ez minden vezetőnek igen komoly feladatot jelent, mind a vezetés, mind a figyelem megtartása végett.

Az év vége felé,mind a gyerek, mind a pedagógus egyre türelmetlenebb, nyűgösebb,Nehéz ,fegyelmezni, és fenntartani az érdeklődésüket. Arról nem is szólva, hogy a gyerekek a legjobb kritikusok, megfigyelők. Ők még őszinték, mert nem tanulták el a hazugságokat, önbecsapásokat, szerepjátékokat.

Izgalommal vártam, hogy az idén, milyenek lesznek a nebulók. Korábban, ha nem figyeltek, rendre utasítottam őket.De ez, csak ideig óráig tartott.Agresszivitás csak agresszivitást szül. Ám az idén, fordult a kocka. Csupa jó fej gyerekcsoportjaim voltak. Egyszer sem kellet fegyelmezni őket, figyeltek,hallgatták a mondókámat. És naponta többször dicsértek, tapsoltak,úgy a gyerekek mint a pedagógusok, Naponta volt siker élményem és a munkámat is nagy örömmel végeztem ellenben, korábban úgy éreztem, hogy kiégtem. A változásokat a vendégek is észrevették. Sokkal több pozitív visszajelzést kaptam tőlük, de azt senki nem tudta, hogy a változás mögött milyen kemény, kitartó munka áll.

Nagyon érdekes megfigyelésre lettem figyelmes jártamban-keltemben. Sokszor, ha a zebrán át akartam menni, a gépkocsivezetők hosszú ideig át sem engedtek. És ahogy egyre jobban csiszoltam magam, azon kaptam a fejem, hogy a sofőrök udvariasan átengednek a zebrán. Tehát egyre jobban nőt a pozitív kisugárzásom. De most térjünk vissza a munkahelyemn történt változásokhoz.

Amíg a kollégáim panaszkodtak,hogy a csoport ilyen, meg olyan volt, én belül boldognak éreztem/érzem magam, Megtaláltam a lelki békémet. A gyerekek érezték a kisugárzásomon az erőt, a határozottságot, magabiztosságot. Ellenben ezekért a dolgokért naponta tenni kell odafigyelve, koncentráltan. Minden csak egy napig tart Vagyis az önbizalomért a határozottságért, az önismereért,emberismeretért naponta meg kell dolgozni. Holnap új nap, és újra dolgozni lehet magunkon, (nem "kell") a kellnek van egy másik jelentése,de erről majd máskor.

Ezek a leírt dolgok, úgy működnek, mint az evés,ivás, Vagyis tegnap is ettem, tegnap előtt is, és holnap is. fogok. Tehát nincs az, hogy ma tettem azért, hogy nőjön az önbizalmam, holnap is tennem kell és utána is.

Osztálytalálkozós élménybeszámolók

A korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy az általános iskolában voltak eminens tanulók.Mindig ők vitték el a pálmát, ők voltak az "Istenek". Nem is volt ezzel különösebb baj, gondoltam az élet majd bizonyít.Így is történt,


De nézzük, mi történt az iskola befejezése után. 5 évenként tartunk osztálytalálkozókat, de én nem igazán kedvelem az ilyesfajta találkozókat. Talán a 20 és a 25 éves osztálybuli volt a kivétel. Az osztályunkból kb 2-3 fő hiányzott. Jelen volt az a tanárom is, aki korában negatív véleményt formált rólam. de különösebben nem zavart a jelenléte. Minden egyes személynek be kellett számolni, hogy mi történt vele az elmúlt évek során. Én is elmondtam, hogy mit tanultam, mit csinálok, és hogyan alakult az életem. Látni kellet volna a szituációt, amikor "kedvenc" tanárom feje elvörösödött, olyan lett, mint a rák. Szerintem eszébe juthatott a már említett szituáció, amelyről már írtam. Én pedig, büszke voltam magamra, hogy volt erőm, akaratom megmutatni, hogy mit is érek valójában.
Az eminens tanuló nem volt jelen az eseményen. Nem tudom, hogy valójában mi oka volt rá, hogy nem tudott eljönni. - Én úgy gondolom, hogy valahol a lelke mélyén érezte, hogy a "kiemelt" tudásához képest kevesebbet ért el az életben, mint amit szeretet volna. De ezzel sincs baj, ez van, így alakult és kész.



Volt még az osztályban egy srác, aki szintén hasonló cipőben járt mint én. Ő sem volt osztály első, és, hogy úgy mondjam a tanárok nem csípték a búráját. K.G.-nek hívják. Ha jól emlékszem a 25 éves találkozóra eljött az eminens tanuló is,S.E. Szintén élménybeszámoló volt az eltelt 5 év eseményeiről. Én már, akkor németül tanultam. S.E, zavarba jött, elvörösödött, amikor magáról kellett beszélni, mert nem tudott mit felmutatni kitűnő tanulóként. Gyorsan távozott is. A nagy többség döbbenettel figyelte,amint elvörösödve, dadogva elkezdte mesélni, hogy mis is történt vele az elmúlt 25 évben.

A vacsora alatt K.G. megjegyezte, hogy - láttad E-t, hogy hogyan viselkedett. Szégyelte, hogy kitűnőként nem érte el, amit szeretett volna. "Bezzeg minket semmibe sem néztek"- mondta osztálytársam. Ő ma országosan elismert csontkovács hírében áll. Külföldön is elismerik a munkáját. Tény, hogy nagyon keményen megdolgozott és dolgozik is , azért, hogy munkáját a legjobb tudása szerint lássa el.

Tanulság: Soha ne a tanulmányi eredménye alapján ítéljünk meg embereket.Íme itt a példa, Hagyjuk, hogy mások is kibontakoztathassák a tudásukat, mert soha nem tudhatjuk, hogy kiben, milyen tehetség lakozik.

Így tehetjük tönkre gyermekeink önbizalmát

Mostani bejegyzésem apropóját egy nem régiben olvasott könyv témája adta. Ezt a könyvet egy pszichológus írta, a saját magán megélt tapasztalatai alapján. Előrebocsátom, hogy nem egy regényről van szó. A könyv olvasása közben érdekes dolgot fedeztem fel és, akkor kezdtem elgondolkodni ezen a témán. A könyvszerzője leírja, hogy milyen aprónak tűnő megjegyzésekkel, kifejezésekkel tudják a szülők, pedagógusok a gyerekek önbizalmát a sárba taposni,


Most egy ilyen történetet osztok meg a blog olvasóival. Ez a történet hasonlóan történt meg a szerzővel és velem is,

Miről is van szó? Általános iskolás koromban volt egy tanárom(lehet több is), aki azt állította és mondta nekem, illetve az anyámnak, hogy belőlem nem lesz semmi, Ez több éven keresztül így ment, és így álltak hozzám a tanárok. Nem voltam kitűnő tanuló, de rossz sem. Hátha még értékelték volna a bennem lakozó énemet.Voltak eminens tanulók 1-2 ember, de erről majd másik alkalommal írok. Nekem ez nagyon fájt, amikor ezt a kijelentést tette a tanárom, és azért is sokkal nagyobb energia befektetéssel próbáltam tanulni. Sajna, hasztalan, mert ők elkönyveltek egy szintre,és ha véreset pisiltem,akkor sem tudtam azt teljesíteni, amit ők elvártak tőlem. A továbbtanulást illetően ugyanaz volt helyzet, Csak oda mehettem tanulni, amit ők ajánlottak. Nem vált be a javaslatuk. Nem szerettem sem az adott iskolát, sem pedig a szakterületet, amit akkor tanultam.

De nézzük. hogy mi történt. Munka mellett felnőtt fejjel leérettségiztem. (ők ezt ki sem nézték volna belőlem). Közben dolgoztam és képeztem magam, Abban az időben az nagy szó volt.(még ma is)
Elvégeztem az idegenvezetői tanfolyamot és nyelveket tanultam. Elhelyezkedtem egy művelődési intézménynél, ahol tárlatvezetőként dolgozom. Szeretem a munkámat, igaz sokszor fárasztó. De ott van benne az öröm is, amikor a vendég elégedettem távozik, és meg van elégedve azzal, amit a munkám által kapott, Ez mind-mind jó érzéssel tölt el.

Visszagondolva a lassan 40 évvel ezelőtti dolgoknak, sokszor eszembe jut, hogy vajon ez a tanár tisztába volt, azzal, hogy egy fejlődő ember önbizalmát egy kritikus megjegyzéssel hogyan tiporja a sárba. Kedves szülők, pedagógusok,sokszor az a kijelentés, hogy nem lesz belőled semmi mély nyomott hagy a gyerekben, Sőt, az olyan kifejezések, hogy úgy sem sikerül, úgy sem fogod tudni.milyen sokat árt.

Vannak gyerekek, akik ennek dacára küzdenek, harcolnak és megmutatják, hogy lesznek valakik,De vannak, akik egész életükbe megmaradnak egy szinten. mert elnyomták az önbizalmukat. Rombolni pedig nagyon könnyű, de építeni annál nehezebb.

Szerintem ennek a pedagógusnak nem volt önbizalma, emberismerete, önismerete. Pedig egy jó tanítónak feltétlenül rendelkezni ezen tulajdonságokkal. Óriási különbség van a pedagógus, és a TANÍTÓ között. A pedagógus leginkább a racionális tudást adja át a gyereknek. Ellenben a TANÍTÓ, így nagybetűvel írva, az élet dolgaira, értelmére is ráneveli a kezei alatt tanuló gyerekeket.


Kép:boldog-gyermek.hu