Az élet apró örömei

Mostanság a legtöbb ember szájából csak a panaszkodás hangzik el. Nem is csoda, hiszen az élet egyre nagyobb megpróbáltatások elé állít mindenkit nap, mint nap. Sokszor elhangzik ez a mondat is, hogy az élet sz.r. Vajon csak a pénzügyi dolgaink miatt teszünk ilyen kijelentéseket, vagy tényleg így is érezzük. Talán a lelkünkben nincs rendben valami? Vágyunk valamire, de nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mire?

Tényleg ilyen sz.r az élet? Én,nem így gondolom, és talán vannak többen is, akik nem így látják ezt a helyzetet. Az életnek vannak olyan apró örömei, amelyeket soha észre sem veszünk, csak hajszoljuk a pénz és dolgozunk. És így telnek el napok, évek, hónapok. Nézzünk néhány esetet!
A tavasz beköszönte, madarak csicsergése, fák-virágok rügyezése. A napsugarak melegsége, a fű-eső illata. Az ősz színeinek a melegsége, vagy a téli hópelyhek szállingózása, És sorolhatnám tovább. Ezek apró dolgok és egyáltalán nem figyelünk fel rájuk. Pedig, ha észrevennénk ezeket az apró jelzéseket, az életünket is sokkal boldogabban élhetnénk.

Sokszor hallom, ezeket a mondatokat"idegesít a madarak csicsergése, nem tudok aludni tőlük"
Esetemben én örülök, annak, hogy csiripelnek a madara, brekegnek a békák, süt a nap, esik az eső.satöbbi. Én is jártam hasonló cipőben, de később rájöttem, hogy a hiba az én lelki világomba van.Ezt pedig helyre kell rakni, hogy felfigyeljünk apró jelekre. Az élet minden apró történésének örülni lehet, legyen szó akár a szakadó esőről is. Olyan kevés az az idő, amit itt a földön töltünk, hogy kár kihagyni az élet apró örömeit.

Én bárminek tudok örülni, ami mosolyt fakaszt az arcomra. Szeretem a nyári kánikulát, a frissen nyírt fű illatát.a városban sétálgató embereket, az ételek terjengő illatát, a sok vendéget a várba stb.Ezek örömmel töltenek el.

AZ ÉLET SZÉP!!! És attól szép, hogy benne lakozik a boldogság és a kudarc élménye.A kudarcokból pedig csak tanulni lehet, hogy többet ez az eset ne forduljon elő velünk soha.
Csak a kezdet nehéz, mert ha figyelünk másokra és apró dolgokra egyaránt, akkor a napjaink is egyre szebbé válnak, és nem mondjuk azt, hogy az élet sz.r.

Mint mindenért ezért is nap, mint nap meg kell dolgozni, És akkor, boldogan mondhatjuk azt, hogy "Szép napot"!

Amikor ezt a bejegyzést írom esik az eső. De a szakadó eső ellenére is szép nap van, és ezt kívánom mindenkinek,

Én így váltam le a szüleimről

Most a saját példámon szeretném bemutatni, hogy én hogyan váltam le a szüleimről. Egy szem gyerek lévén én is ki voltam az életem egyes területein "szolgálva". Az anyám mindig a legjobbat akarta nekem, de ezzel a legtöbb szülő így is van. Én éltem az életemet, tettem a dolgaimat, de haza térve természetesen ki voltam szolgálva. Itt elsősorban a főzésre, bevásárlásra gondolok, mert a többi feladatot én végeztem el a ház körül.

40 éves voltam, amikor az anyám rövid időn belül megbetegedett, és azok a problémák, amiket ő megoldott az már mind az én nyakamba szakadt. Munka, tanulás, kórház, háztartás, így zajlott az életem.
Fél év leforgása alatt az anyám elment.

És mos íme egy történet: Az egyik alkalommal, amikor az anyám kórházba volt és látogatni mentem a szomszédasszonnyal, akkor történt ez az eset. Az anyám már, akkor egy hete kómába volt. Nem tudott beszélni, de fejbólintással tudott kommunikálni. Az egyik alkalommal,amit beléptünk a kórterembe,ezt mondta,"Sziasztok, Mi újság van odahaza" Oda álltam a betegágyához megsimogattam, és akkor nagyon erősen megszorította a csuklómat, már szinte fájt. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, Nagyon furcsa megmagyarázhatatlan érzés futott át rajtam.Ezt volt a búcsú. Pár nap múlva meghalt. És úgy éreztem, hogy akkor, abban a adott pillanatban nőttem fel. Akkor lettem igazán felnőtt.

Abban az időben még nem foglalkoztatott a pszichológia. A dolog érdekessége az, hogy ezt a leválási folyamatot Csernus doktor is leírta a "Felnőtt húsleves" című könyvében. Érdekes felismerés volt, amikor ugyanazon történeseket írt le, amelyeket én évekkel korábban átéltem. Az élet mindaddig ugyanazt a problémát állítja elénk, amíg meg nem oldjuk, De ha csak halasztgatjuk ezeknek a megoldását, úgy mindig sokkal keményebb megpróbáltatásokat állít elénk. Az apám hozzáállása az új helyzethez tragikus volt. Évekig gyászolta az anyámat, és engemet pedig gyerekként kezelt, még 40 évesen is. Tehát ezzel a fájó esettel megtörtént az anyámról való leválás. De ott volt az apám és érzetem, hogy le kell válnom róla, mert nem kezelhet úgy, mint egy kiskorú gyereket. Hosszú évekig vívódtam ezzel a folyamattal, de egy alkalommal hirtelen megtörtént ez a leválás.

És hogyan váltam le az apámról? A belső megérzéseim, ösztöneim diktálták. Nagyon sok problémánk volt egymással az anyám halála után. Ez a folyamat évekig tartott. Én voltam a hibás az anyám haláláért, és sok minden egyébért.
Egy alkalommal, amikor szintén az anyám halála, és annak okai volt a téma nálunk, kimondtam az apám összes negatív tulajdonságait, hogy milyen ember is valójában. Akkor fogta magát és kiment, Ez persze többször is megismétlődött és én mindig elmondtam ugyanazokat a tulajdonságait. Láttam, hogy elgondolkozott azon, amiket a szemére vettettem, de vállaltam a kimondott szavaimért a felelősséget. Mert itt kezdődik a hitelesség.

Nagyon nagy kő eset le a szívemről, amikor kimondtam ezeket, a fájdalmas dolgokat. Azóta a kapcsolatunk sokat változott, de tudom, hogyha a helyzet úgy kívánja, akkor nap mint nap ezt kell tennem. Ezt a belső megérzésem diktálta így.pedig, akkor még nem olvastam sem Csernus doktor, sem Popper Péter könyveit. Csak később jöttem rá, hogy a pszichológia is így tanítja ezeket a probléma megoldásokat. A felnőtté válás pedig ott kezdődik, amikor kimerem mondani a szüleim rossz és jó tulajdonságait úgy, hogy nem rándul össze az arcom, és nincs lelkiismeret-furdalásom.

Szülőkről való leválás

Már a korábbi bejegyzésemben tettem említést arról, hogy a mai fiatalok nem önállóak,és ennek egyik oka, hogy nem vállnak le a szülőkről. Sőt vannak, akik nem is akarnak, Sokszor elhangzik az, a kifejezés, a szájukból, "hogy olyan jó gyereknek lenni". Később pedig a párkapcsolatokban ennek nagyon súlyos következményei lehetnek.

A szülőkről való leválás nem azt jelenti, hogy elköltözöm otthonról, saját keresetem van, családot alapítok. Ettől még nem váltam le sem az anyámról, sem pedig az apámról. Az apák általában racionális szempontból birtokolják a gyermekeiket. Ismert szöveg "Amíg az én házamban laksz" című mondat. Ez a legtöbb családban el is hangzik, nem is kevésszer.
Az anyák emocionális(érzelmi) szempontból manipulálják a gyerekeiket. Ismerős ez a mondat? "Már fel sem hívsz, biztosan már nem is szeretsz" Attól, hogy bárki különköltözik a szülőktől nem szabad minden nap telefonálgatni az anyucinak, hogy most ez van, mit tegyek,satöbbi, Meg kell oldani a problémát, és azért felelősséget is tudni kell vállalni. Ott kezdődik a felnőttség, amikor a racionális és emocionális szinten is vállalom a felelősséget a tetteimért.

Amikor rádöbbenek a felismerésekre, akkor azokat át is tudjam ültetni a gyakorlatba. Legyen szó birtoklásról, kisajátításról, akár a gyerekek, szülők, vagy párkapcsolatok esetében. Minden nap meg kell tenni dolgozni keményen mindenért. Az önbizalomért is.

Az első lépés az, hogyha tudom, és érzem, hogy igazam van, tudok-e következetesen nekik nemet mondani. miközben felállítom a megfelelő következményhálózatot. Mert a jövőben ez újra és újra előfordulhat.A gyakorlatban ezeket be is tartom, Vagyis nem csinálok a számból segget.

Összegezve: Kimerem mondani a szüleim pozitív, negatív tulajdonságait, anélkül, hogy az arcom megrándulna, nyugodtan, lelkiismeret furdalás nélkül, De nem csak egyszer az életben, hanem nap, mint nap, ha a helyzet úgy kívánja. Itt kezdődik a felnőtté válás.