Miért van az, hogy nem merünk olyan élettani folyamatokról beszélni, amelyek akarva-akaratlanul is, de jelen vannak az életünkben. Bármennyire is kiakarjuk őket kerülni, nem tudjuk , mert ez egy folyamat, amellyel minden embernek előbb vagy utóbb, de szembe kell néznie. Ilyen tabutéma a szexualitás, amely sajnálatos módon még a huszonegyedik században is olyan sötét dolognak számít, mint a középkorban. Ettől függetlenül mégis sok nő, férfi szíves oszt meg és hallgat szexel kapcsolatos vicceket, poénokat. beszólásokat. Az ilyen esetekben megy a labda ide-oda dobálása. Sajnálatos tény azonban az is, hogy úgy a nők, mint a férfiak kevésbe tájékozottak ezen a területen. Arról nem is szólva, hogy olyan emberekről állapítható meg ezen fajta tájékozatlanság, akik több évtizedes kapcsolatban, házasságban élnek. Alapvető fogalmi és tájékozatlansági hiányaikról tesznek sokszor tanúbizonyságot. Egy valami pedig sehogy sem fér a fejemben. Hogyan lehet úgy egymással élni, és ágyba bújni, hogy csak minél előbb legyünk túl az eseményen. Mert sajnálatosan az ilyen hozzáállás nyilvánul meg e téren. A szexualitás még napjainkban is úgy él az emberek agyában, hogy ez a szükséges "rossz". Bűn, és szégyen beszélni róla. De véleményem szerint, akik nem tud róla beszélni, az a kapcsolatában ezt nem értékeli. Ha pedig akad olyan személy, aki nyiltan, őszintén mer ilyen témában megszólalni, véleményt mondani, azt különböző jelzőkkel illetik meg. Itt tartunk a huszonegyedik században.
Most pedig egy kicsit szomorúbb téma következik, amely szintén tabunak számít. Ez pedig az a tény, hogy mindannyian megfogunk halni. Ezt a tény csak kevés ember meri felvállalni, és úgy élni az életét, hogy mindent beletegyen. Miért van ez így? Azért mert a média, és a nyugati filozófia azt diktálja, hogy nem fogsz megöregedni, megcsúnyulni, és ne beszélj a halálról. Az rossz dolog, ha nem beszélünk róla, akkor az nem is létezik. Amikor azonban a haláleset bekövetkezik a családoknál, akkor tragédiaként élik ezt az állapotot meg. Sokszor tapasztalom meg, hogy, amikor ez a téma szóba kerül, akár családban, akár munkahelyeken beszélgetés közepette, akkor az emberek hessegetik el maguktól ezt a témát. Vagyis félnek. Mert mi lesz, ha meghalok, mi lesz a hozzátartozóimmal. Mondják sokan.
Most két tabutémát vettem górcső alá. Ezek a nyugati filozófia tanításai végett maradtak meg tabuként az emberek köztudatában. Már korábban írtam arról, hogy mennyivel másként áll a keleti kultúra hozzá ezekhez a folyamatokhoz, mint a nyugati. A keleti tanítások a lelket helyezik előtérbe, még a nyugati a testet, de csak, mint eszközt. Még a keleti kultúrában tanítják, hogy mondjuk szexuálisan hogyan lehet a legjobbat és a legtöbbet kihozni egymásból, úgy hogy mindkét fél élvezze a szexet. Erre használják a jing - jang technikát, amely az energiaáramlását biztosítja a megfelelő szervek felé.
Az indiánok pedig teljesen másként állnak a halál elfogadásához, mint mi európai emberek. Nem félnek tőle. Ellenkezőleg. Azt mondják, amikor érzik a haláluk eljövetelét, hogy "szép nap van a meghaláshoz." És szépen elvonulnak meghalni, mert tudják, a földi életük bevégeztetett. És utána jön másik élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése