Alapjában véve minden ember irigy és önző is egy bizonyos szintig. És ez így is van jó. Igen ám, de a kérdés az, hogy vajon meddig jó irigynek és önzőnek lenni. Én azt gondolom, hogy a határ mindig ott van, ahol tudom, hogy ezen jellemvonásommal, hol ártok már magamnak és másoknak egyaránt. Ha az ember tudja magáról, hogy irigy, és ezt ki is mondja magának hangosan, többször elismételve, akkor azt is tudni fogja, hogy hol árthat az irigységével a másik embernek. De sajnos az emberek nem merik kimondani magukról a negatív hibáikat, mert az fáj, és ami fáj az nem jó. És mit tesznek ennek ellenére? Elkezdik bántani, eltiporni a másik felet, mert talán azaz egyén másképpen gondolkozik az élet értelméről, másként látja a dolgok állását, ne add isten, nem a megszokott "sablon" életforma szerint éli a mindennapi életét. Ha meg talán még valamit jól is csinál az életében, akkor már meg is lehet "gyilkolni" a másikat.
Sajnos mostanság az emberek a legvégsőbbekig is eltudnak menni. Nem számít, hogy milyen módszereket használ a másik ember lejáratására vagy áthágására. A lényeg az, hogy az adott illetőben lévő harag, düh, irigység valamilyen módon kielégüljön. A döbbenetesebbnél-döbbenetesebb lejáratásokat volt részem megtapasztalni. Mivel szemtől-szembe nem megy a kommunikáció, így hát támad az illető hátulról, úgyhogy különböző játszmákat, eszközöket használ fel. Nézzünk néhány példát! Jönnek a hátunk mögötti árulkodások a főnök felé, akár a legcsipri-csupri dologról legyen is szó. Ha ezzel a módszerrel nem éri el a kellő hatást, akkor jön a bemártás a magasabb szintű főnöknél. És ha még itt sem jár sikerrel, akkor jön a névtelenül küldött, semmit mondó sms. Egyszerűen döbbenetes, hogy az emberek már mit nem engednek meg maguknak.
És vajon miért történnek így ezek a dolgok, ahogy történnek? Itt nem csak a szociális és megélhetési problémákról van szó, hanem arról is, hogy az adott egyénnek milyen mentális problémái vannak. Tele van negatív energiákkal, amelyek gyűlöletet, rosszindulatot, irigységet váltanak ki belőle. Amikor szembesül egy olyan emberrel, akik másként él és gondolkozik, és működik az élete, akkor az irigykedő ember szembesül saját ön önmaga képével. hogy ő is lehetne olyan, de ő ehhez gyáva, lusta, és megalkuvó. És mit tesz ilyenkor? A saját megvalósítatlan dolgai miatt elkezdi a másikat okolni, szapulni a saját tehetetlensége miatt.
A másik probléma amiből a nagyfokú irigység eredhet, hogy az illetőt gyerekkorában valamiféle trauma érhette. Gondolok itt olyan problémára, hogy mindig meg akart felelni a szülők elvárásainak. Hibát találtak a szülök a tanulásban, önmegvalósításban. esetleg jobban szerették a másik testvért, vagyis diszkrimináltak a testvérek között. Tehát nagyon, de nagyon sok összetevője lehet annak, hogy sok az irigykedő ember.
Az irigykedés leginkább a nők körében "népszerű". Bár ez a férfiakban is mg van. A nők sok mindenre irigyek, főleg a másik nő irányában. Megjelenésére, öltözködésre, munkájára, tanulásra stb. Az irigykedés egy bizonyos életkorban még jobban jelen van a mindennapi életben, Ez általában a negyven-ötvenéves kor. Uram bocsá a nők ilyenkor szoktak "megbolondulni" tisztelet a kivételnek. Öregszenek, tunyulnak, slampossá válnak. De aki ezt nem úgy éli meg, mint ők akkor jön az irigykedés, csesztetés.
Valóban irigykedni sokkal sokkal könnyebb, mint tenni valamit azért, hogy az adott illető is jól érezze magát a bőrébe. De nem teszi, Igaz ezzel sincs semmi baj. Mindenki a saját életéért felel, és neki kell majd élete végén mindenért elszámolni, hogy mindent megtette élete minden területén azért, hogy jól érezze magát. Ha pedig nem, akkor keserű szájízzel fog meghalni. A kérdés csak az, hogy ki, hogyan szeretne meghalni. Mosolyogva vagy keserű szájízzel? Mindenki maga dönti el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése