eva-horvath.blogspot.com

Powered By Blogger

2016. február 13., szombat

A "lélekbúvár" őszinte válaszai: Könyvről, írásról, marketingről

Az elmúlt napokban felkérést kaptam az egy facebook-os oldal üzemeltetőjétől Krisz Nádasitól, hogy nem-e szeretnék részt venni egy riport sorozatban, ahol szerzők tesznek fel kérdéseket szerzőknek. Én most kerültem sorra, és örömmel teszek eleget ezen felkérésnek. A csoport neve: Könyvmarketing.

Nos, lássuk a kérdéseket!

Krisz Nadasi Az alapkérdések:
- mondj magadról pár szót,
- beszélj a (leendő) könyve(i)dről és
- ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos 

 tapasztalatot.

Egy Eger melletti kis településen élek jelenleg. Korábban 24 évig dolgoztam az idegenforgalomban, mint tárlatvezető. Így naponta több emberrel kerültem kapcsolatba a munkám során. Mivel egy tárlat, és -idegenvezetőnek a munkája nemcsak abból áll, hogy elmesélje az adott kor történetét, vagy egy-egy műemléket bemutasson, hanem az embereket is úgymond tudni kell kezelni. Vagyis is szükség van egy jó adag pszichológia tudásra is. Nálam ez szerencsére duplán bejött, mivel régóta érdeklődtem a pszichológia iránt, és ezzel kapcsolatosan számos szerzőnek olvastam a könyveit, és járta ilyen témával fogalakozó előadásokra.
Az írás úgy került a látókörömbe, hogy öt-hat évvel ezelőtt éreztem, hogy kezdek a munkámban kiégni. És ebből kifolyólag felkerestem, egy népszerű pszichiátert, aki felnyitotta a szememet egy olyan terület irányában, amiről azelőtt csak álmodtam. Előtérbe került az írás, és a pszichológiai ismeret. Ez a két terület volt az, ami elindított az írás művelésével. Nem sokkal a találkozó után indítottam el a blogomat "Lélekbúvárkodás" címmel, amiben olyan életszerű eseményeket írtam le, amellyel mindenki találkozott/találkozik élete folyamán. Egyre jobban kezdett a blogom ismerté válni. 2014-ben blogolvasóim javaslatára megszületett bennem az a döntés, hogy ezen írásaimat könyvformában is megjelenthessem. Így született meg a Tükörképek - avagy egy "lélekbúvár" élettapasztalatai c. könyvem. A megjelenése után fél évig a Top 10-es lista minden helyzetét bejárta, kivéve az elsőt. Számomra ez nagy öröm volt.
2015. júniusában új könyvvel jelentkeztem, ami a "Lélekfonalak" címet viseli, és szintén a bloggyűjteményem írásait tartalmazza.
Szintén ez évben még két könyvem jelent meg, és pedig a gasztronómia területén. "Finomságok a konyhámból" süteményes könyv. "Szülőföldem palóc ételei", pedig egy szakács könyv, olyan ételreceptek válogattam össze, amely a Palóc vidékre a leginkább jellemző.

Jelenleg új könyv van készülőben, amely 80-90%-os készültségben van. Címe: "Macskamisztikum" lesz. Hű maradok magamhoz, és szintén a lélek dolgait vizsgálom, de más szemszögből, Most a macska van terítéken, olyan szempontból, hogy viselkedésül által, hogy tudják az embert megváltoztatni, és milyen dolgokat tudnak, érzékelnek, amit mi emberek nem. Egy pár figyelem felkeltő téma erről. Van-e lelke a macskának? Van-e gyógyító tudása, és érzékeli-e a szellemvilágot? Ehhez hasonló témával foglalkozik a könyv, és olyan módon, hogy ezen felismerések szintén a tapasztalataimon alapulnak.

Marketing. Ez jó kérdés. Mivel szerzői kiadásban jelent meg a könyvem, így saját magamnak kell a könyveimet marketingelni.  Ez jóval nehezebb feladat, mint egy könyv megírása. Sok mindennel próbálkoztam a kezdetekben. Hasonló csoportokban vettem részt, ahol a könyveimből osztottam meg részleteket. Sajnos nem jártam sikerrel, és kiléptem ezen csoportokból. Közel egy éve kezdtem el hirdetni a facebook-on. Több-kevesebb sikerrel, de mindig csak kevés összeggel, hogy lássam, miként reagálnak az emberek a hirdetéseimre. Idővel rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy mennyi követője van az embernek, hanem az, a lényeg, hogy a meglévő követőkből legyen  egy stabil bázisom, akikre a későbbiekben lehet építeni. Hirdetés nélkül az ember munkája meghal, tehát muszáj "megvenni" az embereket. Meg kell keresni azon célcsoportokat, hogy kiknek írunk. A facebook szerzői oldalán ezt a statisztikai kimutatásból meg lehet tudni. Jelenleg egy ingyenes marketing tanfolyamot végzek, napi videó küldés folyamatában. Ajánlom mindenki figyelmébe, mert sok hasznos felismerést hoz a hirdetésekkel kapcsolatosan. A kiadónak is érdemes lenne figyelnie arra, hogy a kezdő szerzőket elindítsa egy-egy tanáccsal a marketing területén, leginkább azon területen, hogy, hogyan lehet eredményesen hirdetni a facebook-on. Egy "zöld fülű" kezdő író, aki nem rendelkezik sem támogatással, sem anyagi háttérrel ez honnét tudná. Az eladott könyvek összegének a 30%-a a kiadónál marad, és szerintem nekik is érdekük lenne, hogy támogassák a szerzőket, mert ha nem,,akkor mi csak egy eszköz vagyunk neki, akik pénzt hoznak a konyhára, és nem írók, szerzők, akik ismertséget, elismerést hoznak.
Író-olvasó találkozók megszervezése is egy marketing fogás. Jelen esetemben ez nem vált be. Első könyvesként sokan eljöttek a találkozóra a könyvtáros szerint, Tetszett is ez eladásom, kaptam sok gratulációt, de könyvet nem vásároltak a jelenlévők. Úgy tapasztaltam, hogy leginkább presztízsből járnak el az emberek ilyen találkozókra.

Most pedig jöjjenek a kérdések!

 Erika Bogár Kedves Éva! Olvastam a Lélekfonalakat és írtam is róla, és a blogodon is írod, hogy mesterednek tekinted Dr. Csernus Imrét. Volt / van lehetőséged személyesen találkozni vele? Rajta kívül vannak még olyan emberek, írók, pszichológusok, pszichiáterek, akiket példaképnek tekintesz vagy valamilyen más okból érdekel a munkásságuk? Köszi!     

Kedves Erika! Először is köszönöm, hogy olvastad a könyvemet, és különköszönöm, hogy értékelted is. 
Való igaz, hogy Csernus Imrét tartom a tanító mesteremnek, hiszen sokat segítettek a lelki fejlődésemben a könyvei, illetve az előadásai. 
Volt-e lehetőségem vele személyesen találkozni? A válaszom, igen. Több, mint öt évvel ezelőtt találkoztam vele személyesen a magán rendelésén. Akkor tájt kiégési problémákkal küzdöttem, és éppen ezért kerestem fel őt személyesen, mert én bíztam benne, és hiteles személyiségnek tartom. Nem is csalódtam benne. Ő nyitotta fel a szememet azon a téren, hogy merjek írni, és azt csinálni, amit szívem szerint szeretnék. A vele való találkozás és egy élmény volt a számomra, amely életem végéig elkísér. "Ön dönt, és asszisztálok" - ez a szlogenje. És valóban, ő asszisztált, és én döntöttem. 
A másik kérdésedre válaszolva, elmondhatom, hogy igen, vannak más szakemberek is,akiktől olvasok, olvastam. Nem akartam elfogult lenni Csernus doktorral szembe, és ezért más szakemberek írásait, és olvastam, és így láttam, hogy egy-egy pszichológiai témát milyen tükörben látják mások. Nagyon kedvelem Popper Péter, Bagdy Emőke, Pál Ferenc, Belső Nóra, és Vekerdy Tamás írásait, könyveit. A továbbiakban nagyon maghatározó volt számomra Osho, és Echard Tolle tanításai. 
Csernus Imrén kívül példaképemnek tekintem Popper Pétert. Hiszen ők nem csak a tudományos pszichológiai ismereteiket adják, adták át, hanem a keleti életfilozófia tanításait, útmutatásait is. Érdekes megfigyelésre tettem szert olvasás közben, A csernusi tanítások, útmutatások sokszor vissza köszönnek Osho munkásságából.    



Kocsis Nagy Noémi Kedves Éva! Hogy haladnak a Macskamisztikum című könyved munkálatai?

Kedves Noémi! A könyvem kb. 90%-os készültségi szinten van. Pár nap és végzek a munkálatokkal, és megy a könyv a korrektorhoz. Nem tudom, hogy mennyi időt vesz igénybe a korrektúra, így nem ígérek időpontot az olvasóknak. Tavasszal minden reményem szerint a kezébe veheti az olvasó az új könyvemet. 

Kálmán Oszlár Lesz ételkóstolóval egybekötött könyvbemutatód? tongue hangulatjel http://publioboox.com/hu_HU/finomsagok-a-konyhambol

Az olvasók a nevemet már ismerhetik. Most egy másik kreatív oldalamat mutatom meg az…
publioboox.com

Kedves Kálmán! A kérdés felvetésében látok egy kis iróniát is. Vagy tévedek? Nos, a viccet félre téve, a válaszom a következő. Tavaly tavasszal volt életem első író-olvasó találkozója, ahol a vendégek finomságokkal is megvoltak vendégelve. Igaz, akkor még a süteményes könyvem nem született meg. Nem tervezek egyenlőre könyvbemutatót, főleg nem kóstolóval egybekötőtett. Én azt tartom, hogy a vendég ne azért menjen el ilyen alkalmakra, hogy "ingyen" kóstolgathat, hanem azért, menjen el, mert kíváncsi rám, mint szerzőre, és könyveire.A másik tényező, hogy a találkozóra beinvesztált költséget inkább fecabook-kampányokra fektetem be, mert ezáltal több emberhez eljutnak a hirdetéseim, és ezen emberekből lesznek később a potenciális vásárlók.

A címben írtam, hogy őszintén válaszolok minden kérdésre, ezt meg is tettem. Viszont egy őszinte véleményt osztok meg a riporttal kapcsolatosan. A kérdéseket illetően pontosan arra számítottam, ami megtörtént. Azt tapasztalom, hogy a könyvem írásait vagy nem értik, vagy nem jól értelmezik az olvasok, pedig nagyon egyszerűen, érthetően írok az élet mindennapos dolgairól. Kiderült az azon tényből, hogy kevés szerző intézet hozzám kérdéseket a témában. Viszont mi lenne, ha egy tudományos munkáról szóló írást osztanék meg az olvasókkal? Döntse mindenki a maga belátása szerint!


Köszönöm mindenkinek az érdeklődését, kérdését!

Horváth Éva Blogger

Nincsenek megjegyzések: